Drága Olvasóim! Először is külön köszönöm mindazoknak, akik nem adták fel, netán még fel is iratkoztak értesítésre újabb blogbejegyzés esetén. Hiába, lassan őrölnek a Jóisten malmai, de jelentem, ITT VAGYOK, hálásan a hűségetekért.

Sokáig nem jelentkeztem, mert vagy nem volt mit írni, vagy a körülmények nem voltak ideálisak egy méltó bejegyzéshez. A minőségből pedig nem engedek.

Lássuk hát, mi is történt az elmúlt pár évben!

Imrével a kapcsolatunk gyakorlatilag kifutotta magát. Időről-időre van azért némi fellángolás, de már korántsem olyan hévvel, mint annak idején – úgy pedig MINEK? Azt hiszem, engem jelentősen lehűtött vele kapcsolatban a sok negatív élmény, a rossz emlékek, melyek lassú méregként mételyezték meg a Lelkem az évek során. Én pedig úgy működöm, hogy a lelki kapcsot ért csorba rányomja a bélyegét a testi vágyakra is – gyakorlatilag befagyasztva azokat.

Az ok, amiért ismét itt vagyok, nem más, mint CSABI – a „Villámcsapás” című bejegyzésem főhőse. Igen, Ő…

Elképesztő. Most néztem, hogy 2016-ban, szinte pontosan 4 éve bukkant fel újból az Életemben. Akkor napokig flörtöltünk on-line, sőt, később ez már szex-chatbe csapott át. Imádtam! Körülbelül egy hétig tartott ez a dolog… Egyik nap röviden és tömören közölte (chatben), hogy nem helyes ez az egész, nem is érti, hogy én mit várok (nem mintha én kezdeményeztem volna ezt a témát), ő már nős ember, családapa, hagyjuk abba az írogatást. Oké. Akárcsak Imrével, vele is maximálisan korrekt voltam. Ha kijelölt egy határt, akkor ott a határ és kész, nem lépjük át. Rossz érzés volt, de el kellett fogadnom – többé nem jelentkezett. Egy darabig…

Két egész évig. Aztán 2018-ban, amikor külföldi kiküldetésen volt, posztolt valami képet a Facebook-ra, amit kommentáltam. Már nem is tudom, mit írtam, valami teljesen semleges, minden hátsó szándék nélküli pár sort arról, milyen szép helyen van és, hogy én is eljutok egyszer oda. Alig pár másodperccel később Messengeren írt vissza. Nem tudtam nem észrevenni a platform-váltást – és felfogni annak jelentőségét. Természetesen nagyon örültem, de illedelmes, visszafogott maradtam. Aztán írt valami félig viccesnek szánt megjegyzést a fenekemről, majd gyorsan hozzátette, hogy már úgysem emlékszik rá. Na, több se kellett nekem! Készültek rólam nem sokkal korábban profi, erotikus képek. Az egyiken a popsim látható. Elküldtem neki. A válasz nem sokáig váratott magára: „Ez most komoly??” Nevető fejeket küldtem és – mivel nem volt egyértelmű, hogy ez most pozitív vagy negatív fogadtatás-e – annyit írtam csak, hogy „Csupán felfrissítettem az emlékeidet – ha voltak egyáltalán a popsimról.” Ekkor átszakadt nála a gát. Nem győzte dicsérni a fotót, kérdezte, van-e még, esetleg kérhet-e. Apránként átküldtem pár szép darabot abból a sorozatból, ő pedig mindegyik után megírta, mi mindent csinálna velem, ha most együtt lennénk. Kora este kezdtünk chatelni és éjszakába nyúlóan izgattuk egymást. A következő napok erről szóltak. Mikor hazafelé tartott a kollégáival és együtt várták a repülőt, akkor is nekem írogatott. Igen élénken emlékszem rá, mikor azt üzente: „Olyan közel érezlek! Mintha nem is létezne a több ezer kilométernyi távolság…” És itt volt. Megint a régi, két évvel korábban belém sajduló érzés – a pillangók a gyomromban, amikor duplája a pulzusom az amúgy normálisnak, amikor bármit teszek, bármilyen feladatot végzek, bárkivel is kommunikálok, intézek ügyeket, minden második gondolatom felé kanyarodik, Ő az, aki mintha beszivárogna szépen lassan, folyamatosan a fejembe, a szívembe, a sejtjeimbe. Mikor kezdett ez valami nagyon izgalmas, szép dologgá formálódni, Csabinak ismét feltámadt a lelkiismerete és leengedte a sorompót. Olyan nagyon nem lepett meg a dolog (viszonylag fejlett már az emberismeretem), mégis bántott. Nem jelentkeztem többet.

Egészen tavaly nyárig. Ezúttal direkt szaktanácsért kerestem meg és teljesen semleges, hivatalos hangon beszélgettem vele telefonon – ezúttal is Ő volt a kezdeményező fél. Időközben kiadott egy könyvet és érdeklődött, kérek-e belőle egy tiszteletpéldányt. Természetes, nagy örömmel vettem a lehetőséget. Hiszen az életútját írta meg, ami nagyon is érdekelt. Sokat tudtam róla, lévén, fiatalon egyazon társaságba tartoztunk és sokat beszélgettünk, de azért nem mindent. Kifejezetten örültem hát a felajánlásnak. Személyesen akarta átadni. Az irodájába mentema könyvért, a város másik felébe. Nyár volt, szexi ruha volt rajtam. Csengettem a kapun és a torkomban dobogott a szívem. Fura volt és nagyon izgalmas a szitu. Berregett a mágneszár és beléptem… Aztán a házon belül megláttam Őt. A fiúból, akit ismertem, FÉRFI lett. Jóképű, szexi, érzéki kisugárzású. Fülig ért a szánk, az övé és az enyém is. Kissé zavarban voltunk, de édesen. A hangja ugyanaz volt, mint régen, akárcsak a nevetése. És ez annyira jó érzés volt! Leültünk a bőr kanapéra, nagyon közel egymáshoz. Beszéltünk mindenről, hogy teljen az idő, de egyértelmű volt, hogy mi jár a fejünkben. Csabi nem is teketóriázott sokáig – elkapta a derekam és hosszan, alaposan (hogy Rejtő Jenőt idézzem) megcsókolt. Kész! „Villlámcsapás”, hogy legutóbbi posztomra utaljak. EZ, pontosan ez volt az, amire ifjúkorunk óta annyira vágytunk! Annyira hangosan nyögtem, olyan vehemensen lihegtem az évtizedeken át visszafojtott szenvedély kitörése miatt, mintha már az orgazmus kapujában lettem volna. Levetkőztettük, fogdostuk, markolásztuk, csókoltuk, nyaltuk, haraptuk egymást teljesen megfeledkezve magunkról. Mintha ezer évet akartunk volna ott helyben bepótolni, azonnal. Még ma is előttem van, ahogy négykézláb pucsítok neki, hátranézek a szemébe és élvezem, ahogy hátulról kefél! Többek között. Fantasztikus délután volt… Ekkor kezdődött a viszonyunk. Búcsúzóul kaptam egy példányt a könyvéből, amit dedikált. Nagyon személyes üzenettel, amit csak mi ketten értünk. Felejthetetlen volt.

Ezúttal nem volt visszakozás. Innentől kezdve rendszeresen találkozgattunk. Természetesen Zoli tudtával és nagy örömére, hiszen ismét volt muníció, méghozzá igen erőteljes érzésekkel, vágyakkal teli. Csabi nagyon szereti a szerepjátékokat, akárcsak én. Volt, hogy biológia tanárként kellett mennem hozzá, a diákhoz korrepetálni, máskor pedig ő volt a főnök egy állásinterjún, akihez én titkárnőnek jelentkeztem. Egyik alkalom szexibb volt mint a másik! Ráadásul volt, amiről hangfelvétel is készült. Ezeket otthon minden alkalommal lejátszottam este Zolinak, diadalittasan, kielégülten kikacagva Őt, hogy hallgassa csak meg, újra és újra, mekkorákat élveztem aznap IS egy másik Férfitól. Zoli teljesen kész volt. IMÁDTA ezeket a felvételeket! Természetesen minden alkalommal le is töröltem őket, hiszen alap a diszkréció. De előtte eszméletlenül jó érzés volt újból átélni azt a frenetikus GYÖNYÖRT, amihez újdonsült Szeretőm juttatott. Zolit hihetetlenül izgatta, mindig többször is lejátszotta a hangfájlokat, mielőtt töröltem őket. Közben nevettem rajta hangosan és húztam: „Hallod ezt, buzika? Hallod? Hogy egy Igazi Férfi mekkora orgazmusokat csalt elő a feleségedből? Mit szólsz? Milyen érzés, mi? Hogy ezekhez sem volt semmi közöd?” Az újdonsült harmadik szereplőnek hála, Zoli is akkorákat élvezett, mint egy ház. A kettesben töltött, közös cuckold esték után (melyeknek akkor Csabi személyesen még nem volt része) mindig kielégülten, összebújva aludtunk el. Bennünket is (ismét) még közelebb hozott egymáshoz.

Aztán egy este, kb. négy nappal a következő, tervezett randevú előtt Csabi lelkiismerete ismét megszólalt, ám ezúttal nem is hagyta magát elnyomni. Rövid, velős üzenetben tudatta velem, hogy abba kell hagynunk ezt a dolgot, mert nem helyes… Így, minden átmenet nélkül. Az a durva, hogy az ezt megelőző találkozásunk érzelmesebbre sikeredett a korábbiaknál. Valahogy nagyon úgy éreztem, hogy igen közel kerültünk egymáshoz. Vélhetően Ő is, ezért megszólalhatott benne egy vészcsengő, hogy még idejében leállítsa. Szokás szerint tiszteletben tartottam a döntését, bár addigra már eljutottunk arra a szintre, hogy bizony szívbe markolóan hatott rám az elhatározása. Nagyon elszomorított mindkettőnket, hiszen Zoli vérbeli cuckold, rendkívül élvezte az elmúlt heteket. Én pedig… Kötődni kezdtem Csabához.

2020. július végéig kellett várni a következő beszélgetésünkig.