Most pedig elmesélem, hogy történt, hogy lazítottunk a gyeplőn.

Helyszín: egy budapesti étterem.

Alkalom: a hetedik házassági évfordulónk.

Férjem észrevette rajtam, hogy feszülten fészkelődöm, izgek-mozgok a helyemen és folyton az ablakot lesem. Tréfásan meg is jegyezte:

- Mi az, csak nem a jó pasikat lesed odakint?

- Ööö... Nem, nem, dehogy - magyarázkodtam elpirulva és a finom ételekre tereltem a szót. Egyszer csak megcsörrent a mobilom. Felvettem, pár szót beszéltem egy hölggyel és csalódottan tettem le. Valahogy ízét vesztette a falat a számban.  Férjem nem hagyhatta szó nélkül a közjátékot, faggatott, hogy mi volt ez az egész. Végül is... Megrántottam a vállam, az ételembe túrtam és kinyögtem.

- Tudod, az lett volna az évfordulós ajándékod, hogy leszerveztem nekünk egy éjszakát hármasban egy barátnőmmel, tudod, Judittal. Mindig is tudtam, hogy tetszik neked és őt sem hagytad hidegen. Tudod... Furcsa módon nem éreztem ezzel kapcsolatban féltékenységet, sőt. Ne nézz hülyének, de... valahogy még izgatott is. Szóval én beszéltem vele is erről és hát ő lett volna az ajándékod, pontosabban egy édes hármas, velem együtt, de most szólt, hogy borzasztóan sajnálja, de mégsem tud eljönni.

Felnéztem az arcára és nem tudom, melyikünk volt jobban kipirulva, de arra emlékszem, hogy nyitva maradt a szája, átmenetileg megnémult és leesett a falat a villájáról. Elnevettem magam.

- M... MIIII??

Alig tudtam szóhoz jutni, úgy nevettem. Azt is hitte hirtelen, hogy viccelek, pedig ez volt az igazság.

- Most szórakozol velem, Zsorzsi? Basszus, majdnem elhittem!

Ekkor megkomolyodott az arckifejezésem.

- Hát pedig csak hidd is el! Zoli, nekem tényleg ez volt a tervem! Még jó, hogy azért vettem is valamit így, hogy ez nem jött össze...

- De... Várj, várj, álljunk meg egy percre. Most ezt nem egészen értem. Ööö... Hát, ne haragudj, Édes, hogy értetlenül állok most ez előtt a dolog előtt, de - és javíts ki, ha tévedek - te kifejezetten féltékeny típus voltál eddig. (Itt szünetet tartott, fürkészte az arcom, várta a hatást. )

- Hát igen... Ezen nagyon sokat gondolkodtam az elmúlt hónapokban. Tudom, hogy sokat aggódtam régen, azóta meg nem került ez valahogy napirendre. Tudod, a szülések után nem éreztem már magam szépnek, nőiesnek, otthon voltam állandóan a gyerekekkel bezárva, te meg állandóan üzleti utakon, tárgyaláson, továbbképzéseken voltál... (Szomorúan hajtottam le a fejem és babráltam az ételemmel, gombóc lett a torkomban. Ő megfogta a kezem és szeretettel nézett rám.)

- Drágám, ne butáskodj! Pontosan tudod, hogy sosem csalnálak meg téged, de ezt már ezerszer megbeszéltük. Soha, senki nem tudná nekem megadni azt, amit te tudsz! Senki! Igen, folytasd.

- Szóval (köszörültem meg a torkom és szedtem össze magam), jót tett nekem, hogy visszamentem dolgozni. Nagyon jót! Tudod... Ez egy nagy vállalat és a cég profiljából adódóan férfi többség van nálunk. Abban az irodában is, ahol én dolgozom, csak fiúk vannak rajtam kívül. Mielőtt elmentem szülni, tök jó nő voltam, mindenki udvarolt, már a látványomtól jobban érezték magukat napközben.

- Légy nyugodt, bizonyára otthon, este is - vágott közbe vigyorogva.

- Hát erről nem szól a fáma, de benne van a pakliban. Szóval nagyon fájt, mikor visszaérve, "meganyukásodva" már nem váltottam ki senki emberfiából a megszokott - és már kívánt - hatást. Amúgy is elment az önbizalmam a felszedett plusz kilók miatt, de ők csak tetézték ezt.
Te tudod a legjobban, hogy összeszedtem magam, elkezdtem keményen diétázni, mozogni és te visszakaptad álmaid nőjét, a munkahelyemen pedig azóta újra bókokban fürdöm, nap mint nap. Ilyen közegben pedig már nem érzek féltékenységet, kisajátítási vágyat, elhagyatottságot - hiszen én magam is roppantul élvezem azt, hogy flörtölnek velem. Tudod rájöttem, hogy a mi kapcsolatunk csodálatos, de ez az érzés, hogy az ember még úgymond "piacképes", annyira finom, hogy nem szeretnék lemondani róla. Mikor erre rájöttem, szembesültem egyszersmind azzal is, hogy bizony tőled sincs jogom ezt megvonni. Most bocsánatot is szeretnék kérni tőled azért, hogy eddig ennyire... terhesen ragaszkodtam hozzád. Nos, sejtettem, hogy nem vennéd ezt komolyan, ha mondanám neked, tekintve a korábbi féltékenykedéseimet, épp ezért szerveztem be mára a barátnőmet, hogy mindketten eljátsszunk vele, édes hármasban. Gondoltam, ütős kezdet lenne...

Újult étvággyal estem neki az evésnek, kedvesem pedig olyan boldogan, megdöbbenve és izgatottan nézett rám, mint aki az utcán sétálgatva véletlen épp a Bölcsek Kövébe botlott. De még mindig nyitott és néma volt a szája, hatalmasra tágult a szeme, ez pedig már kezdett engem zavarni.

- Na, most mi van? Mondj már valamit...

- Mondjak? Mondjak VALAMIT? Figyelj! - mondta, az asztal alatt átnyúlva megfogta a kezem és a nadrágjára tette. Azonnal felizgultam. A farka kőkeményen, hatalmasan meredezett, tökéletesen kitapintható volt. Még mindig fogta meleg kezével az enyémet, ami a farkát babrálta.

- Ezt "mondom"! Ilyen hatással van rám mindaz, amit elmondtál!

Ez volt hát, az a beszélgetésünk, amivel elkezdtünk történelmet írni a házasságunkban. Ez ott, akkor vízválasztó volt és ezzel a kezdeményezéssel új, nagyon szexi és nagyon boldog fordulatot vett a kapcsolatunk, s így az életünk.