Azt hiszem, KEZDEM végre helyén kezelni az Imrével való kapcsolatot. Már nem tölti ki minden gondolatom, sőt - végre ismét észreveszek más férfiakat is és felébredt a korábban szunnyadó vadászösztönöm is. Amit szeretek! :-) Elvégre lényem szerves része. Amíg még jó nő vagyok, amíg még virágzik a szexuális életünk Zolimmal, miért ne?

Nem részleteztem, de ebben a bejegyzésemben említést tettem egy korábbi, fiatalabb hódolómról. Magas, szálkás izomzatú, barna hajú, nagy, barna szemű fiú volt. Mi tagadás, igen imponált, hogy egy nálam bő tíz évvel fiatalabb, kisportolt testű, jóképű kis kandúrnak ennyire tetszettem. Közel lakott és dolgozott hozzánk, Zoli kezdettől fogva tudott a dologról, sőt - ő maga hívta fel a srácra régebben a figyelmemet. Onnantól kezdve pedig pontosan tudtam, hogy idő kérdése és meglesz. A srácnak barátnője volt, de amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban tengődtek évek óta. Az én tapasztalatommal borítékolni tudtam, hogy szakítás lesz a vége, de neki magának kellett erre rájönnie. Már akkor tudtam, hogy baj van náluk, mikor kiszúrtam amit Zoli is - hogy NAGYON érdeklem a fiút. Nem is olyan sokára már ott tartottunk, hogy naponta több tucatszor jelentkezett, leggyakrabban az egyik közösségi oldalon, vagy Skype-on keresztül. Ez sokszor már kifejezetten terhes volt számomra, ám Zolit izgatta a dolog. Megbeszéltük hát (Párommal), hogy egyik este felhívom Skype-on, mikor azt hiszi a fiú, hogy egyedül vagyok itthon. Az én kis prédám megvárta, hogy elmenjen dolgozni a barátnője, és már rohant is a számítógéphez. Nem sejtette, hogy Zoli időközben a tévére is kivetítette az ő képét, míg én a csöpp monitoron előtte néztem. Férjem pucéran térdelt a padlón és verte azt a szép, kemény farkát végig, míg én ezzel a fiatal, jóképű, izmos sráccal chat-eltem és élő, egyenes adásban maszturbáltunk egymás orra előtt. Hát mit mondjak? Jól fel volt szerelve, az biztos, a barátnője tuti siratja azóta is. A legszexibb az volt, ahogy Zoli végig asszisztálta az egészet! Látta kivetítve a chat szöveget (a mikrofon nem működött, csak írni tudtunk egymásnak), nézte, ahogy elélvezünk és ő is erre ment el. A srácnak nagyon nagy farka volt, tetszett, hogy Zolit még ezzel is húzhatom. Nagyon szexi kaland volt, de mindig csak virtuálisan. Ami engem iszonyúan idegesített. Én nem vagyok huszonéves, így hát nem a virtuális világ rabja vagyok (hála Istennek!). Nekem igazi, kézzel fogható ember, valódi férfi kell. Valamiért egy ilyen találkozásra SOSEM volt kapható ez a fiú. Ha a munkahelyén vagy a környéken összefutottunk, csak hétköznapi témákról csevegtünk pár udvarias szót, aztán ki-ki ment tovább a maga útján. De egyszer nem csókolt meg, nem ért hozzám, semmi fizikai kontaktus nem volt közöttünk. Iszonyat. Ezzel szemben napi több tucat üzenettel bombázott (még munka közben is, ami NAGYON kellemetlen volt), hogy fotózzam le az aznapi dekoltázsomat és küldjem át. Na ez nagyon nem az én szinten, nem az én világom. Villámgyorsan le is építettem és köszönöm, de a huszonévesek előtt azzal a lendülettel be is zártam a kaput. Nem véletlen, hogy nem keresem az éretlenek társaságát.

Volt még valaki, akire nagyon szívesen gondolok, holott alig történt valami kettőnk között. Eladó volt egy barkácsboltban. Lakásfelújításkor tértem be oda. Azonnal, ahogy összenéztünk, szinte megszűnt számunkra a külvilág. Milyen fura, sosem kerestem a kigyúrt, szép arcú férfiak társaságát, azok mégis megtalálnak. Gábor világítón kék szemű, sötétszőke, izmos, arányos testű, középmagas férfi volt. VÉGRE felnőttnek mondható korosztály, a harmincas éveinek közepe táján. Nagyon-nagyon kedves volt és a sztereotípiákkal ellentétben egyáltalán nem buta. Addig-addig flörtölgettünk, míg röpke két hét után össze is hoztunk egy randit. Egy kellemes kávézó eldugott kis félhomályos sarkában beszélgettünk, nevetgéltünk aztán csókolóztunk. És bizony nagyon jól csókolt! Olyan finom, lágy, érzéki csókja volt, hasonló jellegű, kellemesen erotikus érintése, hogy legszívesebben akkor és ott helyben lefeküdtem volna vele. Sajnos nagyon nem tudott akkor ez megvalósulni, de ami még rosszabb, később sem. Őt nem én küldtem el. Megbeszéltünk újabb randit, amikor is megtörténhetett volna bármi, készültünk is rá, de közbejött valami. Hol neki, hol nekem - így végül teljesen letettünk arról, hogy valami is legyen. Én egy darabig próbáltam úgy intézni, hogy összejöjjön, de miután nem találtam elég nyitottságra a másik oldalon (ő független volt, de gondolom, azóta becsajozott), végül letettem a dologról. Ez nem így működik. Meggyőződésem, hogy ha két ember igazán akar valamit, akkor azt össze is hozza. Ha meg nem, akkor ennyit is ért a történet. Én nem futok senki után. Sajnálom ugya, hogy Gábor kimaradt az életemből, ám nem született még meg az a pasas (remélhetőleg), aki miatt én "kardomba dőlnék", ha nem fekhetek le vele.

Ebben a bejegyzésben az a lényeg, hogy úgy érzem, lassan visszazökkennek a dolgok a normális kerékvágásba. Imre, ha nem is egyik napról a másikra, de szépen a helyére kerül nálam, én pedig továbbra is nagyokat szexelek a kedves férjemmel úgy, hogy azért közben nyitva tartom a szemem. :-) Mert a vadászat nem áll le. Nem olyan. Az valakinek vagy a vérében van (és akkor rendszerint jó vadász), vagy nincs. És az én ereimben itt bugyog.