Andrást több mint tíz éve nem láttam. Együtt dolgoztunk régen egy középvállalkozásnál. Más részlegen voltunk. Én a pénzügyi vezető asszisztense voltam, ő a kereskedők főnöke. András tizenhat évvel volt nálam idősebb, mégis az első pillanattól, ahogy bemutattak bennünket egymásnak, izzott a levegő. Akkor még nagyon fiatal voltam és eszembe sem jutott, hogy 1.) házinyúlra lőjek 2.) kikezdjek egy férfival, pláne, hogy az illető 3.) családos ember. Én egy se veled - se nélküled kapcsolatban voltam (hol nem voltam) egy sráccal, Attilával. A végleges szakításunkkor egyenesen megkönnyebbültem. Ahogy Andris fülébe jutott a történet, azonnal és hevesen udvarolni kezdett. Egyfelől tolakodónak tartottam, másfelől viszont igazából nagyon is imponált, hogy egy férfi ennyire határozottan akar engem és tesz is értem. Exemtől sosem telt ki, hogy lenyűgözzön, András viszont mindent bevetett. Kezdett tetszeni a dolog. Egy-két héten belül eljutottunk a randevúig. Munka után a Hűvösvölgybe vitt egy étterembe, ott kezdtünk. Már a beszélgetésnek megvolt a zavarba ejtő izgalma, varázsa. Utána kirándultunk, autókáztunk céltalanul és (ha jól emlékszem ennyi év távlatából) végül a Margitszigeten kötöttünk ki, ahol már csókolóztunk és tapogatóztunk a hátsó ülésen. Még akkor is bennem volt ez a kettősség vele kapcsolatosan (hogy túl sok is volt, de mégis jól esett végül amit csinált), ám később ez megszűnt, simán jól éreztem vele magam. Párszor lefeküdtünk egymással, de az egész nem tartott sokáig. Az első együttlétünk kifejezetten jó emlék maradt számomra, főleg az orgazmusaink. Én eleve nagyot élveztem tőle, ő pedig kellemesen meglepett azzal, hogy kiengedte a hangját. Nem szeretem, ha valaki ilyen-olyan okokból visszafogja magát, akkor az nem is igazi orgazmus. Ő nem is tette és ez nekem nagyon imponált.

A minap kerestem valamit az interneten és egyszer csak felbukkant András neve. Nem akartam hinni a szememnek. Nincs éppen tucat vezetékneve, így tovább böngésztem a cég weboldalán. Nagyon megörültem, látva, hogy tényleg ő az. Ott állt az e-mail címe és a telefonszáma is - ugyanaz a mobilszám, mint hajdanán! Egyből megismertem, valahogy beugrott. Tépelődtem. Jelentkezzem? Adjak életjelt magamról? Vettem egy nagy levegőt (mi baj lehet belőle?) s dobtam neki egy e-mailt, amihez - ha valami csoda, vagy sajnálatos betegség okán nem emlékezne rám - csatoltam egy szép portrét is magamról. Kedves kollégám a mellettem lévő asztalnál nem tudta, miért vigyorgok olyan izgatottan. Arra tippelt, hogy a férjemmel küldözgetünk egymásnak szexi üzeneteket (szoktunk, ha épp engedi a munka), hát meghagytam ebben a hitében. András kb. 2 percen belül ( ! ) válaszolt! Még fotó sem kellett volna, szó szerint azt írta: "Drága Zsorzsett, igen élénken emlékszem rád." Ettől függetlenül nagyon tetszett neki a kép és azt írta, sokkal szebb, kiforrottabb, érettebb vagyok, mint annak idején. Egész nap leveleztünk, Zolinak jeleztem is, hogy nézegesse csak a levelesládámat, mert érdemes. Vicces - nem is tudom, melyikünket izgatott ez jobban. :D Az az érdekes a dologban, hogy már aznap elkezdett sikamlósabbá válni (persze kezdetben csak óvatosan) a levelezés stílusa, este már beszéltünk is telefonon, utána pedig két napig csak húztuk és húztuk egymást egyre direktebben. Zoli elintézte, hogy két hét múlva hétvégén egy délutánt együtt tölthessek vele. Egy központi helyen találkoztunk a belvárosban. Azonnal megismertük egymást, pedig változtunk azért mindketten. Elmentünk hozzá. A kocsiban semleges témákról beszélgettünk, szerintem mindketten zavarban is voltunk, de jóleső izgatottság volt a levegőben. A lakásában körbe vezetett, jó házigazda volt, pezsgőt töltött, eperrel és mandulával kínált. Némi iszogatás, falatozás után, ahogy mutogatta a szép, rendezett, tiszta otthonát, hamar eljött az alkalmas pillanat és megcsókolt, levetkőztetett. Átvezetett a hálószobába. Először a melleimet kényeztette, hevesen csókolta, szopogatta, mohón fogdosta őket. Azután megfordított és a popsimat kezdte nyalni. Bátor kezdés, imponált is nagyon. Én rámásztam az ágyra, ő utánam. Kezembe vettem a zacsiját és a farkát, a golyókat finoman masszíroztam, körmöm élével babráltam, farkát vertem és szoptam, nyaltam, de újra és újra leállított, alig néhány mozdulat után. Azt mondta, ez így neki túl jó, márpedig meg akar várni, és velem akar elélvezni. Gondoltam, ezen ne múljék - elővetettem vele egy óvszert (na igen, az nem tetszett, hogy magától nem használta volna), ráhúztam és szépen beleereszkedtem a farkába. Ő továbbra is a melleimet fogta és közben láttam az arcán, hogy emberfeletti erővel tartja vissza, ami már nagyon jönne. Alig moccantam rajta, tényleg nagyon lassan, óvatosan egy-kettőt, bocsánatkérőn rám nézett, behunyta a szemét és kész - belém, pontosabban az óvszerbe ürítette a tárat. Ahogy pihegett, még suttogva, bűnbánón jegyezte meg: "Te nem élveztél el." Nem, tényleg nem.

Kimentünk enni-inni, beszélgetni a konyhába. Sajnos ő dohányzik, így elszívott jó pár szálat, de kínosan ügyelt a szellőztetésre közben, mert elmondása szerint ő maga sem szereti a cigaretta szagot. A pihenő után visszatértünk a hálóba. Bevallom, nehezen jött össze az orgazmus. Ezt ő is észrevette, valahogy nem nagyon érzett rám. Próbált orálisan is kielégíteni, de nálam az nem egyszerű, kevesen tudták eddig megugrani ezt a lécet (azok viszont minimum kitüntetést érdemelnének, főleg Zoli, aki mestere a dolognak). Én többször próbáltam finoman elmozdulni, hogy inkább más utat válasszunk ehelyett, egy idő után vette is a lapot. Több pózban és módon is próbálkoztunk, de valahogy nálam is alább hagyott a kedv. Ekkor elővett egy vibrátort és odaadta, hogy azzal próbálkozzam... Megtörtént. Csak némi rásegítés kellett és máris éreztem, hogy közel a cél. Visszahelyezkedtem belé, párat mozdultam és már élveztem is. Alig csengtek le nálam az orgazmus hullámai, ő gyakorlatilag egy tárgyaló partner tekintetével nézett rám és jegyezte meg, hogy ő még nem végzett a második adaggal, segítenék-e. Persze. A számban végezte be az aznapi örömködést. Végezetül átkarolt, betakart mindkettőnket, beszélgettünk egy ideig, aztán felöltöztünk és hazavitt.

Érdekes, hogy bár a kocsiban még úgy búcsúzott el tőlem, hogy szeretné ezt folytatni és mihamarabb megismételni, utána nem lett folytatása a dolognak. Váltottunk néhány e-mailt a következő napokban, aztán eltűnt, én meg nem forszíroztam. Úgy voltam vele, hogy 1.) nem vagyok rászorulva, nincs tehát okom erőltetni, 2.) szerintem ő maga is érezte, hogy ennyi év elteltével egész egyszerűen hiányzott a kémia. Nem volt meg AZ, amitől az egész jó lehet, működhet.

Ettől függetlenül érdekes tapasztalat volt, úgy gondolom, nem baj, hogy nosztalgiáztunk. Az életem jelen szakaszában azonban úgy fest, nincs helye ennek a kapcsolatnak.